Rájöttem, hogy van bennem egy jó adag önpusztító hajlam.
Két konkrét eset van, amiböl erre következtetek.
1. képes vagyok olyan szinten össznyomkodni a fejemet, hogy utána legszívesebben sírva fakadnék, ha tükörbe nézek. Mikor leülök és belenézek a nagyítós tükörbe, olyan, mintha megbüvölne. Tudom, hogy nem kéne, tudom, hogy szörnyen fogok utána kinézni, de nem tudom abbahagyni.
Simán képes vagyok a semmiböl sebet csinálni, tüvel szúrkálni, összetörni a bört.
Mintha valami skizo lenne a fejemben, aki arra késztet, hogy rombolj!
2. evés/ivás: érzem, hogy tele a gyomrom, nem vagyok éhes, de eszek. Nem kívánom már azt a harmadik kávét, de mégis kell! Mintha az agyam parancsot adna ki, hogy tedd tönkre a testet.
Lehet az agyam nem szereti a testemet? Van valami hibás programozásom? A hardware vagy a sofware a felelös? Vagy ilyen mindenkinek van? (de akkor miért nem látom a Gábort soha a nagyítós tükröm elött üldögélni?)
Néha megijedek magamtól!
Keine Kommentare:
Kommentar veröffentlichen