Freitag, 29. Oktober 2010

Perverz

Az az érzésem, hogy sokszor már perverz az a kielégülés, amivel nekilátok lefordítani egy jogi szöveget. Van, aki a verseket találja szépnek, nekem a jogi szövegek csábítóak (persze a verseket is szeretem:-). Minden egyes mondat egy kihívás, egy kirakós játék.... ahhha, ez az alany, ez a tárgy stb., és építkezem a szavakból. Hozzáteszek, elveszek, átformázok. És a végén összeáll a kép.

Ha megengedtek egy kis ízelítöt, a mai müvemböl (ez volt az eredeti szöveg töredéke, amit németre kellett fordítani): (Eszter! Remélem Tamás nem olvassa a blogomat, és von felelösségre a felhasznált szövege miatt! De ezt be kellett raknom:-)

A Felek
célja hogy a Pályázat elnyerése érdekében együttműködésüket szabályozzák, továbbá megállapodjanak azokban a feltételekben, amelyek a Pályázat elnyerése esetén XY felé egy szakmailag kifogástalan, magas színvonalú szolgáltatás folyamatos nyújtását biztosítják, és amely feltételek lehetővé teszik, hogy a Pályázat elnyerése esetén XY-nal kötendő szerződés alapján – a továbbiakban: Szerződés – XY és a jelen konzorcium tagjai egymással, valamint XY-nal előnyösen tudjanak együttműködni.

A Felek megállapodnak abban, hogy jelen együttműködésük keretében harmadik személyekkel és az Ajánlatkérővel szemben minden egyes Fél az egész szolgáltatással tartozik (egyetemleges felelősség), de abban az esetben, amennyiben bármelyikük az adott szolgáltatást teljesíti, vagy a kötelezettséget beszámítással megszűnteti, úgy a jogosulttal szemben a többi Fél kötelezettsége is megszűnik.

A fordítás egy müvészet! - szeretem.

Dienstag, 26. Oktober 2010

...

Ja, és enyhe izomlázam van a hátamban, karomban! Jó érzés, jé, vannak izmaim!

Ilyet még nem tettem

Képzeljétek! Ma reggel tornáztam!:-)
Namár nem a torna a csoda, mert azt már tegnapelött is megtettem, hanemaz , hogy REGGEL.
Kipattantam az ágyból, be a DVD, fel a tornacsuka és gyerünk Norbi. Reszkessetek zsírsejtek! (ez az ö dumája)

Rájöttem, hogy másképp nem fog menni. Este mikor 9-kor hazaesek és még vacsizni is kell, már képtelen vagyok megmozdulni. Így idöhiányból kifolyólag reggelre tettem az edzést. Még nem is veszítek vele sok idöt, mert máskor is felébredek a Gábor óracsörgésére (ö fél órával korábban kel). Most annyi, hogy nem maradok arra a maradék 30 percre fekve, hanem kihasználom.
Plusz elönye a dolognak, hogy nem vacogva ülök a reggelizö asztalhoz ... és ha jól emlékszem valahol azt olvastam, hogy reggel éget a legjobban a szervezet, mert akkorára kiürült a szénhidrát és kénytelen a zsírhoz nyúlni (na ez most lehet, hoyg nem így van, de nekem ilyesmi módon maradt meg:-)

Gondoljatok rám reggelente (fél 8-tól 8-ig), hogy a jövöben is legyen kitartásom kipattanni!

Montag, 25. Oktober 2010

3

méreg, bosszúság, harag - anger - Zorn, Ärger, Wut
valakit idegesíteni - to anger so. - jmdn ärgern

tanyázik, lakik - to dwell - hausen, wohnen, verweilen

mell, mellkas, öl - bosom - Brust, Busen, Schoß
vki./vmi. ölén, keblén - in the bosom of ... - im Schoß der/des ...

Sonntag, 24. Oktober 2010

Norbi

Na ma végre megtörtént. Elökerült a Norbi DVD. Olyan régen porosodik a polcon, hogy már nem is emlékeztem a sok hülye dumájára ... de mindegy, a lényeg, hogy megcsináltam.
Újra beindult a motor. Elsönek ugyan pöfögve, szuszogva, de megy a verkli.


Samstag, 23. Oktober 2010

3

garbó - polo-neck sweater/jumper - Rollkragenpullover

csábító - alluring/slinky/seductive - verführerisch

társasjáték - parlour game - Gesellschaftsspiel

Freitag, 22. Oktober 2010

Mai lecke

átverés, csalás - scam - Beschiss, Betrug

tárgyalni - to negotiate - verhandeln

tény - fact - Tatsache

Donnerstag, 21. Oktober 2010

Valós tömeg

Elég lesz ez az egy kép is, mindent elmond. A többi már szóra sem érdemes emellett:-)
Még elferdíteném a valóságot.

leírhatatlan - indescribable - unbeschreiblich
The sense of euphoria directly after the brain pacemaker operation was indescribable
Das hochgefühl direkt nach der Hirnschrittmacher-Operation war unbeschreiblich.

másrészt, másrészröl - on the other hand - andererseits
On the other hand the importance of demonstration projects abroad is underestimated.
Andererseits wird die Bedeutung von Demonstrationsprojekten im Ausland unterschätzt.

pokoli - infernal - höllisch, fürchterlich
And indeed, most migraineurs say thay only experience the infernal headache on one side of their head.
In der Tat: Die meisten Migräniker berichten, dass sie die höllischen Kopfschmerzen nur auf einer Seite des Kopfes empflinden.

A mai

Minden nap megtanulok 3 új angol szót.....
úgyhogy megyek is és gyorsan kikeresem a maiakat.

Valakinek valami pénteki ötlet? ... lassan kifogyok belölük.

A tegnapi

Tegnap kicsit lemaradtam a dolgokról, most pótolom:

tegnapi döntés: minden nap felmegyek minimum egyszer a negyedikre (ma már voltam, és lehet, hogy ötödik is van?) Na mindegy, szóval a ház legfelsö szintjére.
- ugyan fél éve lakunk már itt, de még nem jártam a mi szintünknel fentebb (1. emelet), nem mintha olyan izgalmas dolgok lennének ott fent, de kimondottan felfedezönek éreztem magam + mint egy betörö, mint aki tilosban jár. Idegen emberek folyosója és ajtajai!:-)
- igencsak lihegtem és lefelé picit remegett a lábam, éreztem az izmaimat.

Azt hiszem idövel kedvem lesz többször is feljárni.

Mittwoch, 20. Oktober 2010

Megosztás

Új fület hoztam létre a napi súlybejegyzéshez, hogy ne untassam vele azt, aki nem kíváncsi rá.:-)

Wedding date

Wedding date - Männer sind zum Mieten da!




Habkönnyü, amerikai romantika (ennek megfelelöen) csapnivaló kritikákkal, de nekem belopata szívembe magát.


Szombat este, végigdolgozott munkahét után intellektuális kihivásokra nem vágyva, buta szemekkel bámulva a képernyöt. Mellettem Gábor és Mirjam. Hárman a szófán kuncogung, takaró alatt, Gábor sört iszogatva (idézet: illöen a romatikához.-).




Szerelem legyen veletek!

A kezdeti nehézségek

Elkészültek az "elötte fotók"! Sajnos felntölteni még nem sikerült öket, de hátha ma este lesz 5 percem rá (vendégek jönnek). A végén olyan rohanásban telt az este, hogy csak a hatásos képekre szorítkoztam ... azaz fürdöruha. Huhhh. Sokkoló hatás annak ellenére, hogy a fotózás közben halálra röhögtük magunkat. Gábor nagyon beleélte magát, hogy most itt a háj a lényeg, úgyhogy ennek megfelelöen igen valósághüek a képek!:-) Nem is tudom, hogy nem a 18 éven felülieknek kategóriába tartoznak-e.

És képzeljétek! új életem elsö napján elfelejtettem magam megmérni. Késésben voltam, mert még ágyat kellett húzni a vendégeknek és csak az órára koncentráltam, hogy ne késsek el.
Holnap megmérem magam, gondolom egy nap alatt nem fogok annyit fogyni, hogy ez hiteltelenítené a kezdeti súlyom!:-)

(gondolkodva a következö mondaton kinézek az ablakon és pont azt látom, ami az oldalamon is fogad. Cseresznye. A cseresznye órám. Egy gyümölcsszállító kocsi áll épp itt és a cseresznyét használták pontoknak az Ü betüre a reklámnál az oldalán:-) - nyami, milyen jó kis káposztákat pakolnak ki pont.)

Na még jelentkezem ...

Dienstag, 19. Oktober 2010

Elhatározás

Úgy dönöttem, hogy a nagy elhatározások hete van. Minden napra 1.

A Mai: lefogyok.
Nem érdekel tovább a tudatalattim, aki folyamatosan a lefogyás lehetségességének ellenkezöjét tukmálja nekem. Olyan nincs, hogy nincs. Menni fog.

Ehhez szükségesek bizonyos lépések. Nyilvánosságot szeretnék adni a dolgonak, hogy biztathassatok elgyengült pillanataimban ... hogy nyomást gyakoroljatok rám azzal, hogy beszámolok nektek róla. (Nem szeretném csak és kizárólag enne szentelni a blogot, nem szeretném, ha ez itt egy ilyen nöi, mit fözzünk és mennyit együnk támájú maszlaggá fajulna. Gondoltam rá, hogy csinálok külön erre egy másik blogot, de minek szétszabdalni? Ez is én vagyok.)

Szóval Csajok! (mivel egyelöre csak nönemüek vagytok) legtitkosabb adataimat bízom rátok és ezáltal mindenkire. Lehet szörnyülködni, fújjogni ... de majd csak néztek, ha fogynak a kilók!:-)

Ma estére fotózást terveztem be. Hazamegyek és belebújok kedvenc hacukáimba (méret: 44-46/XL-XXL) és megkérem az emberem, hogy játszon fotóst. Persze kell lennie a képek között valami szük ruhásnak is ... azt még kidongolom, mi lenne a legjobb, leghatásosabb. Fürdöruha? - Még elrisztom az esetleges új olvasókat!
Na majd holnap meglátjátok, vagy még ma. Feltöltöm a képeket, ezzel örökítve meg az éterben a régi kövér énemet. Aki máris, ebben a pillanatban a múlté. Megszünik létezni ... úgy kb. 1 év alatt.

Elötörténet:

- születtem miniként: 2600 g/47 cm - ma már lehet, hogy koraszülöttnek titulálnának ezzel:-)
- babyként még elég formás voltam, úgy kb. 2 éves koromig. (igaz, az x lábaim már akkor is jól látszottak)
- ovi: itt kezdödtek a problémák. Az orvosi kiskönyvben ez áll: 4 évesen 32 kg
Namár akinek van gyereke, az kb. be tudja saccolni, hogy ez mennyire rengeteg!
Az elmondások alapján traumatizált voltam az ovitól, Anyukám azt meséli, hogy ö a kerítés egyik oldalán, én a másikon bögtem. Itt keletkezhetett a fruszrációból evésem?? Mindenesetre az tuti, hogy nem lehetett egy vidám dolog számomra, mert igen rendesen töröltem abból a 3 idöböl mindent. Alig van emlékem az oviból.
- általános iskola: mondom, hogy az ovi lehet a hibás minden rosszért, mert mire elmúlt a nyár és kezdödött a suli, megint normálisan néztem ki. Nem azt mondom, hogy egy nádszál voltam, de nem lógtam ki a sorból.
Ez így volt egészen 18 éves koromig. Így visszatekintve normál súlyú voltam. Ami nem azt jelenti, hogy úgy néztem ki, mint egy anorexiás, de benne voltam a szórásban (a felsö harmadban:-).
63 kg-val érettségiztem. Akkorára elértem a mostani magasságom is már: 170 cm (na majd rakok fel ebböl az idöböl is 1-2 képet ... hogy képben legyetek súlybeli mivoltomról)
Voltak akkor is zabálós napjaim, de 65 fölé soha nem mentem.... bármi is volt, visszaállt 63-ra.
- aztán leszakadás otthonról, fösuli, kollégiumi kaja (legtöbbször zacskós). Ez odáig fajult, hogy karácsonyra 68-69 lettem.
Azóta pedig le a lejtön. Na nem egyszerre, hanem úgy szép lassan, lépésenként.
Fösuli, kijövetel - 70-72
Valamikor közben 80-ra fel (észrevétlenül)
Majd a jólét: 85
Közben egy-két próbálkozás, küzdelem: megint 80 (ekkortájt volt a cél (2006-ban), hogy a Csillu esküvöjére 70 legyen....nem lett:-(
Aztán egyszercsak már 90
Még pár próbálkozás: 85
és most?
most jöjjön a valóság:
Kb. 1 hete mértem magam utoljára és akkor 91 kg mutatott a mérleg:-(
Túl a szakadékon ... túl a 9-en.

Így döntenem kell, döntöttem. Ez így nem mehet tovább. Hová jutok így? Hogy fogok kinézni 10 év múlva? Hogy fogok kinézni, ha szülök egy gyereket? De nem is ezen van a hagsúly, hogy kinézni. Nem. Hogy lehetek így egészséges? SEHOGY! és ez az. Látom a családom, tudom a genetikai hozományom, nem akarok úgy öreg lenni, ahogy ök!

Nem akarok szívinfarktust kapni, mind Anyukám, hogy egy hajszálom múljon esetleg az életem. Nem akarok a 4 fal közé zárva lenni, mert már alig tudok felállni és szégyellek emberek közé menni, mert 160 kg vagyok, mint a nagynéném. Nem akarok ötven egynéhány évesen új ereket kapni a szívembe, mint a nagybátyám. Nem akarok 25 évesen gyomorgyürüt 160 kilósan, mint az unokatestvérem. Nem, ezeket egyiket sem akarom!!
Egészségesen szeretnék megöregedni, nem gyógyszereken élni, világot látni, a gyerekeimmel futóversenyt rendezni, hegyet mászni .. és még sorolhatnám.

és mivel már sok ilyen" hogyan csináljuk" oldalt, könyvet és társaikat olvastam, tudom, hogy célok kellenek (a vizualizációt részben megoldom a képekkel, amiket majd feltöltök)
Ezért álljanak itt a céltábla körei:

Karácsonyra, azaz kb. 2 hónap alatt: - 5 kg
Húsvétra (április 1), azaz valamivel több, mint 5 hónap alatt: - 10 kg
Gábor 45. szülinapjára (júni 9.), azaz 7 hónap alatt: - 15 kg
Az én 32. szülnapomra (szeptember 2), azaz 10 hónap alatt: -20 kg
Jövö karácsonyra, azaz 14 hónap: 25 kg

És akkor elértem a célt: több-kevesebb 65 kg


Ja és a hogyan: sport, sport, sport + elválasztós étrendnek egy fajtája (reggeli szénhidrát, ebéd vegyesen, vacsora fehérje)


Lányok, szorítsatok nekem!

Pasik, akik viszik a nök kézitáskáját

Nahát ez egy furcsa állatfaj!

Kész. Vége.

Ma abbahagytam végre. Nem leszek többé a rabja.

Montag, 18. Oktober 2010

Amundsen és a Sarkok

Szombaton valamiért bevonzottam Amundsent az életembe.
Ugyan hallottam már róla azelött is, de ha megkérdeztetek volna, hogy mit is csinált pontosan, nem tudtam volna megmondani. Nem az a személy, aki minden nap eszembe jutna.

Aztán szombaton jött a postával egy prospektus, amiben utazásokat ajánlottak az Északi- és a Déli- sarkra. Fantasztikus képek, máris indulnék ... ha nem 10-20.000 eurókba kerülne fejenként:-(
Bogarat tett a fejembe, arra gondoltam, ezért érdemes lenne élni. Istenem azok a jéghegyek!

Egész nap ott volt, ott körözött a fejem fölött, aztán este néztünk valami müsort, ahol szinte hajszál potosan ugyanazok a képek köszöntöttek vissza, amiket a prospektusban láttam reggel.
Köztük Amundsen.

Hát íme, ö az:




Hátha még arra is rájövök hamarosan, hogy mit szeretne tölem, mi az üzenet a személyében:-)

Biztos jele

Biztos jele a télnek, hogy pár napja állandóan fázik a lábam és elkezdtem írni a karácsonyi kívánságlistámat.
Mi lenne velünk, ha nem lenne Karácsony a sok hideg között? Brrr....

Samstag, 16. Oktober 2010

Motiváció

Szeretem az önfejlesztö, tanácsadó könyveket.
Nem azért, mert mindent betartanék, amiket leírnak, egy része humbuk.
De mégis van bennük valami, hatást érnek el, elgondolkodtatnak, motiválnak.

Az utóbbi idöben ugyen kevés ilyet olvastam, de tegnap reggel úgy gondoltam, most jó lesz. Kint szürkeség, hideg ... ide nekem önfejlesztés, okosodás, vagy ha más nem, olvasgatás a jó meleg takaró alatt.
"Szakmámból adódóan" elönyben részesítem a pénzügyi vonatkozású tanácsadókat, anno a marketing tanárunk "fertözött meg" ezekkel. Olyan szemináriumokat tartott, mint pl. A siker titka, vagy máskor olvasókört szervezett, ahol mindenkinek ki kellett választani egy bizonyos listából egy tanácsadó könyvet ... az volt az elsö ilyenem. (Gazdag papa, szegény papa)

Nem használom vallásként a leírtakat, gyakran még hinni sem hiszek bennük, de az biztos, hogy motiválóan hatnak. Ma nem úgy ébredtem, hogy a fene vigye, már megint fel kell kelnem, hanem kipattantam és úgy éreztem ide nekem Világ, ma bármire képes vagyok!
Ha másért nem, ezért megéri öket olvasni.


..... ja de, van másik aspektusa is. Nem tudom, hogy ezeknek köszönhetem-e, de úgy érzem, hogy a kezemben tartom az anyagi ügyeimet. Nincs adósságom, nem is volt ... és nem is lesz.
Felelösséget vállalok magamért. Ha szar van, akkor tudom, hogy azért van, mert nem tettem meg mindent, amit kellett volna. A hozzáállásommal van a gond.

Ja igen, jut eszembe! hiszek a gondolatok erejében is! - (ezt már lehet, hogy ezekböl a könyvekböl vettem?;-)

Kicsit elsodródtaam ... de ma megváltom a Világot!

Dr. Doreen Virtue, Angyali útmutatás

Nem tudom mit csinálnak ,de vicces

Tegnapelött új bolt nyílt a szomszédságunkban és egész nap hostess lányok és fiúk álltak az ajtó elött és csalogatták a vásárlókat.
Fogalmam nincs, hogy milyen módszert használtak, mit mondtak, mit tettek, de én egész nap mosolygós arcokat láttam elmenni a mi kirakatunk elött. Az elsö egy-két ember láttán még csodálkoztam is, hogy na mifene, milyen vidámak ma az emberek! ... mire leesett, hogy ennek valami oka van. Aztán kicsivel késöbb arra is rájöttem, hogy mi az oka. Ezek ott odaát nagyon viccesek lehettek, valami jó szöveggek állíthatták meg az embereket, mire azok mosolyogni kezdtek és a mosoly kitartott pár métert, hogy nekem is jusson belöle (a kirakaton keresztül)
Valahogy kellemes volt a nap:-)
És kimondottan érdekesnek találtam, hogy én a hostesseket nem látom, csak azt, hogy mit érnek el.

Ügyesek voltatok!

Graham Greene, Monsignor Quijote

Graham Greene, A kezdet és a vég

Gyárfás Miklós, A szigetkeresö

Donnerstag, 7. Oktober 2010

Az érintés


Tegnap a fodrásznál (igen! úgy látszik valami aktív agyi fázist kaptam el ott) rájöttem, hogy miért is szeretem ezt a fodrász srácot ... és még pár más embert is.

Amellett, hogy nem beszél sokat (gyülölöm, ha bájcsevegni kell), finomak a mozdulatai.
Nem kapkod, nem csapkod, kecses - igen, azt hiszem ez a legjobb szó rá. Kecses ... óvatos, finom.
Kedvesen ér hozzám, anélkül, hogy rosszul érezném magam - hiszen egy idegen fogdos!
Nem tudom, hogy ilyesmit tanítanak-e az ilyen szakmákban, ahol emberekkel kell testi kapcsolatba lépni, hogy hogyan érjünk a vendéghez/pácienshez. De mindenesetre kellene!
Milyen nehéz lehet azt a középutat megtalálni, hogy ne legyen durva, de ne legyen túl érzéki se.

A másik az új fogorvosom. Eközött a két ember között húztam párhuzamot és jöttem rá eme fantasztikus felfedezésmre. Ezek számomra annyira intim dolgok. Annyira nem mindegy az, hogy hogyan ér hozzám egy idegen. Hiszen az ö kezeire bízom az egészségem/szépségem.

És akkor még most jut eszembe a kozmetikus nénim is! (aki kicsit olyan, mintha pszichológus is lenne:-)

Mindigis lenyügöznek azok az emberek, akik "kézi" munkát végeznek. Képes lennék napokat egy fodrásznál tölteni és csak csodálni a munkájukat. Én biztos nem mernék senkinek a hajához hozzányúlni .... vagy egy asztalos, egy orvos, egy varrónö. Csodákat visznek végre napról napra!

Köszönöm Mario, köszönöm Gábor, köszönöm Frau Geier, hogy elégedett lehetek a munkátokkal!:-)

Task ide, task oda

Mindenfelé híresztelik, hogy az egyik alapvetö különbség a nöi és a férfi agy között, hogy a nök tudnak egyszerre több dologra figyelni.
Nahát nekem vagy férfi agyam van (amit pl. abból is levezethetek, hogy én tájékozódom kettönk közül jobban) vagy ez egy hülyeség.

Vegyük példának a csipszevési szokásomat. Nem tudok egyszerre nézni és enni - söt, gyaloglás közben sem tudok enni. És vezetés közben sem.
Nálam úgy néz a moziban a csipsz elfogyasztása, hogy igyekszem a film kezdetére magamba nyomni az egész "megabig" csomagot. Ez igen nagy eröfeszítést igényel, így rendszeresen nem sikerül és lemaradok a film elejéröl - ugyanis vagy eszek, vagy nézek. Ja, és ilyenkor a hallásom is kikapcsol. Kérdem én, hogy lehet hallani a párbeszédet, ha egyszer belül hallom a csipsz ropogását?? Kedvesem rendszeresen kiröhög ezen szokásom miatt, mert ö legszívesebben hozzá sem ér a csomaghoz, míg el nem kezdödik a film és mérgelödik, ha már a vége elött elfogy.
Akkor ki itt a multitasking?

Tegnap még arra is rájöttem, hogy az érzékeim sem müködnek egymás nélkül. Már mindig is idegesített, ha a fodrásznál beszélnek hozzám. Kb. minden mondatra vissza kell kérdeznem, mert nem értem/hallom, amit beszél. Eddig még sosem gondoltam rá, hogy miért van ez, míg tegnap megvilágosodtam. Szegény pára mindig mögöttem áll, azaz nem látom öt, nem látom a száját - max. a tükörböl, dehát a szemüvegemet is le kell tennem. Úgy érzem magam, mintha valami búrába zártak volna. Nem látok, nem hallok.

Mégcsak most veszem észre, hogy mind a két fentebb leírt történetem a hallással függ össze - Úr Isten! Lehet, hogy hallásvizsgálatra kellene mennem? Lehet, hogy igenis van nekem is multim, csak süket vagyok?? Ufff.

Eat, Pray, Love

Egyik kedvenc mozinkban loptunk magunknak egy mozizós, csipszevös délutánt. Eat, Pray, Love (Julia Roberts)

Krízisben lévö nöci (talán harmincas közepe- 40) rájön, hogy nem akar tovább a férjével élni, kiégett. Útra kel magát keresni ... a többit elmondja a cím.

Ismerös mesélte, hogy olvasta a könyvet, ami alapján készült és ö többet várt a filmtöl. (következö beszerzendö könyvem lesz)
Tingilanginak túl komoly, komolynak túl tingilangi. Azért nekem tetszett, pont jó volt akkor ott.
Csak szegény Gábor érezte magát kicsit furcsán, miután a moziban lévö kb. 20 ember között ö volt az egyetlen férfi:-) (és ráadásul ö volt az, aki jobban meg akarta nézni kettönk közül)

Bók 3

- Úgy örülök Neked, Te olyan nagyszerü ember vagy!

(hatásszünet)

- Levágod este a hajam??:-)