Tegnap a fodrásznál (igen! úgy látszik valami aktív agyi fázist kaptam el ott) rájöttem, hogy miért is szeretem ezt a fodrász srácot ... és még pár más embert is.
Amellett, hogy nem beszél sokat (gyülölöm, ha bájcsevegni kell), finomak a mozdulatai.
Nem kapkod, nem csapkod, kecses - igen, azt hiszem ez a legjobb szó rá. Kecses ... óvatos, finom.
Kedvesen ér hozzám, anélkül, hogy rosszul érezném magam - hiszen egy idegen fogdos!
Nem tudom, hogy ilyesmit tanítanak-e az ilyen szakmákban, ahol emberekkel kell testi kapcsolatba lépni, hogy hogyan érjünk a vendéghez/pácienshez. De mindenesetre kellene!
Milyen nehéz lehet azt a középutat megtalálni, hogy ne legyen durva, de ne legyen túl érzéki se.
A másik az új fogorvosom. Eközött a két ember között húztam párhuzamot és jöttem rá eme fantasztikus felfedezésmre. Ezek számomra annyira intim dolgok. Annyira nem mindegy az, hogy hogyan ér hozzám egy idegen. Hiszen az ö kezeire bízom az egészségem/szépségem.
És akkor még most jut eszembe a kozmetikus nénim is! (aki kicsit olyan, mintha pszichológus is lenne:-)
Mindigis lenyügöznek azok az emberek, akik "kézi" munkát végeznek. Képes lennék napokat egy fodrásznál tölteni és csak csodálni a munkájukat. Én biztos nem mernék senkinek a hajához hozzányúlni .... vagy egy asztalos, egy orvos, egy varrónö. Csodákat visznek végre napról napra!
Köszönöm Mario, köszönöm Gábor, köszönöm Frau Geier, hogy elégedett lehetek a munkátokkal!:-)
Keine Kommentare:
Kommentar veröffentlichen