Egy mókus

Milyen kevés kell néha ahhoz, hogy az ember jókedvre derüljön!

Ma reggel találkoztam egy mókussal. Tudtán kívül megmentette a napomat.
Éppen kirángatom magam a metróból, hurcolom testem a munkahely irányába: csak senki hozzám ne szóljon, csak ne kelljen egy mozdulatot se feleslegesen megtennem, csak teljen már el ez a mai nap! Fáradt vagyok, rossz a kedvem, sírósat álmodtam.

Erre ott áll velem szemben egy pici vörös mókus és néz. Én is megállok, nézem öt. Így állunk pár másodpercig, olyan mintha mosolyogna. Én sem tudok csúnyán nézni rá, hiszen ö nem tehet semmiröl, mosolyra húzom a számat. Ez úgy látszik mókusnak nem tetszik, lehet vicsorgásnak vette a barátokozásomat, mert elszalad. Szememmel még követem egy ideig, aztán indulok utamra. Lépteim könnyedék, gondolataim kitisztultak, számon ott a mosoly.

És máris milyen szép ez a nap!