A postás mindig kétszer csenget

James M.Cain: A postás mindig kétszer csenget (arra nem igazán jöttem rá, hogy miért ez a cím)

Na, a következö nem túl vidám mü. Úgy látszik most ilyeneket fogok ki. Ide nekem alapmüvek!

Ez is, hasonlóan az Utolsó tangó Párizsban-hoz, kicsit szürke, kicsit borongós, fejfájós.
De nem is baj, hiszen nem mindenáron az az alapmüvek feldata, hogy szórakoztassanak. Söt!

Valószínü ezt is inkább mindenki filmként ismeri, de én ezesetben sem láttam még a filmet.
Viszont erre azt mondom, hogy mindenféleképpen szeretném megnézni, Kíváncsi vagyok, mit lehet egy ilyen történetböl kihozni, milyen a hangulat, amit közvetíteni próbál. Hátha más, mint amit én éreztem.
Történet: Amerika. Világban kószáló, enyhébb kriminális háttérrel rendelkezö srác betér egy ilyen tipikus amerikai útmenti étterembe (nem vagyok biztos benne, hogy ezt így konkrétan leírják, de nekem így jelent meg a fejemben). Fizetni nem tud az ebédért, de ez nem is gond, mert a görög tulaj éppen kisegítöt keres. Srácot nem nagyon izgatja a dolog, mígcsak meg nem látja hátul a konyhában a görög fiatal feleségét. Üzlet megkötve. Kaja, szállás - cserébe dolgozik az étteremben. Persze fiatal feleség és srác között viszony alakul ki. (különben miröl is szólna a könyv?:-)
Úgy tünik egymásba zúgnak, úgyhogy a görög kedz útba lenni. Megszökni nem akarnak, inkább kitalálják, hogy megölik. Elsö próba kicsit félresikerül, de megússzák. Srác arrább akar állni, el is indul, de nem jut messzire. Persze jön a kikerülhetetlen, visszamegy az étterembe.
Második gyilkossági próba sikerrel végzödik - teljes a boldogság, csak ne lennének a rossz álmok, ne lenne annyira közel a tett helyszíne, a rendörök, csak ne lenne lelkiismerete az embernek. Srác menne/szökne (maga elöl) - lány maradna -> konfliktus. Már nem bíznak egymásban, szinte ellenséggé válnak. Aztán úgy tünik mégiscsak happy end - vagy mégsem? Lány terhes, szerelem újra fellángol, nyaralni mennek. Lány rosszul lesz, útközben baleset, lány meghal.

Srác nem tudja magát kimagyarázni, nem hiszik el neki, hogy nem ez volt az eredeti terv. Megölni a görögöt, megölni a lányt. Börtön, halálbüntetés, írja a történetüket.


Terjedelme miatt mondanám, hogy könnyü olvasmány, de témájának köszönhetöen ez megdöl.
Ez sem a könnyü koszt kategória.

Utolsó tangó Párizsban

Utolsó tangó Párizsban - a film forgatókönyve

Egyik reggel a könyvespolc elött fel-le kószálva keresgéltem. Már igencsak késésben voltam, de könyv nélkül nem indulok el! Kb. 30-40 perc az út a munkába, nem hagyhatom veszni ezt az értékes idöt azzal, hogy csak bámulok ki a fejemen. Viszont az útközben olvasandó könyvek egyik kritériuma, hogy ne legyenek nehezek:-) Tudom, hülyeség, de ez van, nincs kedvem cipekedni (kivéve, ha olyanról van szó, amit nem lehet lerakni). Szóval szemem pásztáz, áldozatot keres, lecsap. Kicsi, könnyü, "klasszikus" - jó lesz, futás!

A filmet még sosem sikerült megnéznem (pedig gondolataim szerint beletartozik az alapmüveltségbe). De most, hogy olvastam a könyvet, nem is biztos, hogy meg szeretném nézni.
Számomra borzalmasan lehangoló, szürke, fejfájós. (Kapott infók alapján a film is.)

Történet röviden:
férfi, nö - találkozik tekintetük az utcán, mindketten albérletet keresnek. Véletlenül ugyanazt a lakást nézik meg, közben valahogy az ágyban kötnek ki. Nem cserélnek címet, nem tudják egymás nevét, csak szeretkeznek. Találkák rendszeressé válnak, de mindig csak arról szólnak, néha elég brutálisan is akár, és mindig csak a lakásban.
Lánynak egyébként van barátja, lassan a fejére nö ez a találkozósdi - ágyba bújósdi.
Éppen kapóra jön, hogy egyik alkalommal, mikor megy a lakásban, a férfi már nincs ott, kiköltözött. Lány szeretne a barátjával odaköltözni.
Újra utcai találka, férfi lassan kezd felengedni, esetleg mégiscsak lehetne ebböl több is. Felesége épp nemrég lett öngyilkos. Lánynak elege van, véget akar vetni a dolgonak, férfi erösködik, lány lelövi.

Hát ennyi a történet. Lehet mégiscsak meg kellene nézni a filmet, mert így olvasva semmi jó érzést nem hagyott maga után. Szürke. Komor. Aztán az is lehet, hogy csak nem elég fejlett az érzékem az ilyen típusú könyvekhez.

Ajánlom, mert alapmü (a film)
Nem ajánlom, ha kikapcsolódásra, szórakozásra vágysz.

Könyvek

Megszöktek a gondolataim, de úgy döntöttem, nem hagyom magam!
Ha már nem jut eszembe értelmes téma (azóta sem), akkor kénytelen vagyok valami mást kitalálni! És most rájöttem! Olvasónaplóként fogom használni a Blogomat.
Ebböl még az esetleges olvasóim (említett személyek száma jelenleg 1:-) is profitálhatnak. Hátha akad olyan olvasmány, amihez kedvet csinálok.
Már régen tervezgetem egy ilyen napló létrehozását, de eddig a percig nem találtam neki megfelelö keretet. Na majd most!
Igazából csak arról van szó, hogy elég sokat olvasok (legalábbis beképzelem magamnak), viszont az agyam egy szita. Vagy még rosszabb ... a szitán legalább a nagyobb darabok fennmaradnak. Nálam még ez sem igaz:-( Fekete lyuk a szürkeállományom.
De mostantól ez nem lesz gond, mert itt megörökítek minden olvasmányt, így bármikor emlékezhetek rá. Kitelepítem a memóriámat egy külsö adatbázisba.

Kellemes olvasást!

Egy mókus

Milyen kevés kell néha ahhoz, hogy az ember jókedvre derüljön!

Ma reggel találkoztam egy mókussal. Tudtán kívül megmentette a napomat.
Éppen kirángatom magam a metróból, hurcolom testem a munkahely irányába: csak senki hozzám ne szóljon, csak ne kelljen egy mozdulatot se feleslegesen megtennem, csak teljen már el ez a mai nap! Fáradt vagyok, rossz a kedvem, sírósat álmodtam.

Erre ott áll velem szemben egy pici vörös mókus és néz. Én is megállok, nézem öt. Így állunk pár másodpercig, olyan mintha mosolyogna. Én sem tudok csúnyán nézni rá, hiszen ö nem tehet semmiröl, mosolyra húzom a számat. Ez úgy látszik mókusnak nem tetszik, lehet vicsorgásnak vette a barátokozásomat, mert elszalad. Szememmel még követem egy ideig, aztán indulok utamra. Lépteim könnyedék, gondolataim kitisztultak, számon ott a mosoly.

És máris milyen szép ez a nap!

Folyt. köv.

Tévedtem. (Mégiscsak vannak még csodák!) Kolléga valamivel késöbb, azaz két órával, ír, hogy akkor ö mostmár jobban van és elindul! (Hüüü, milyen kedves ez a fiú!)
Aztán ehhez képest 2 órával ide is ér és csodálkozó szemekkel néz rám, hogy én miért örjöngök.
Örjöngés: Hát még élsz??
Erre ö: hát meg kellett várni, hogy hasson a gyógyszer!
Én: Azért igazán szólhattál volna, mert én abból indulok ki, hogy ha te nekem azt írod, hogy hazaszaladsz bevenni egy gyógyszert, akkor legkésöbb 1 órán belül itt állszt vigyázban.
Ö: Ja! Hogy ö elfelejtette nekem megírni, hogy megvárja a hatást??
Én: Hát igen, csöppet elfelejtetted!

... de ennél a pontnál én már nem tudom, hogy sírjak vagy röhögjek. Úgyhogy hagyom az egészet! Ezt már elcsesztem az elején:-( Na de majd legközelebb!

(Viszont ma nincs önmarcangolás! - már ez is valami)

Hol marad a morál?

Na most úgy felhúztam magam, hogy úgy gondoltam ez megér egy bejegyzést ... aztán hátha jobban is érzem magam, ha leírom!?
Eset: kollégával megbeszéljük tegnap, hogy ma egy fél órával késöbb jön. Ez rendben is van, hiszen van 5 túlórája. Még örülök is, hogy legalább ennyivel is kevesebb lesz neki.
Erre ma reggel ír egy sms-t (még azelött, hogy ide kellett volna érnie), hogy egy picit még késöbb jön, mert be kell valami telefonos üzletbe szaladnia. Ok, semmi baj, még jobb! Még kevesebb túlóra!
Aztán 1 órával késöbb ír megint, hogy most meg még hazaszalad bevenni egy fájdalomcsillapítót migrén ellen. Hát legyen, nem vagyok semmi rossznak elrontója!
Nade ez most idestova 3 órája volt. Azóta megkukult.
Próbálkoztam, kb. 2 óra elteltével írtam neki, hogy na mi újság?
Erre mi van? Semmi. Se válasz, se bejövetel!

Hát hol van itt kérem a morál?

De ami a legszörnyübb az egész történetben, hogy ilyenkor magamra vagyok, de borzalmasan!! mérges. Hol ronottam el? Túl kedves voltam hozzájuk?

Másrészt meg miért kell nekem állandóan magamat hibáztatnom? Nem elvárható egy embertöl, egy alkalmazottól, hogy fair legyen? Ha már én az vagyok!

Aztán belsö hang: lehet én nem voltam jó példa nekik? Persze, én is szoktam késöbb bejönni, de akkor megmondom, hogy mikor. Ha mégsem érek ide, akkor meg legalább a kezmbe veszem azt a nyamvadt mobiltelefont (hogy ha már létezik!) és írok, hogy kések.

De Ilyet! Számomra ez elképzelhetetlen! Vagy én jövök a Marsról?

És ráadásul majdnem biztos vagyok benne, hogy ma már be sem fog jönni. Majd valamikor 4 körül ír, hogy ö milyen rosszul van és nem tud jönni és bocsi és ó jajj, olyan rosszul volt, hogy még a telefont sem tudta a kezébe venni! És persze én legyek már megértö, mert neki olyan rossz, ö olyan béna életszituációban van és és és ...

Én meg persze borzalmasan megértö leszek. Kb. 2 percig irgum-burgum, aztán napokig önmarcangolás. Miért nem ordibáltad le a fejét? Miért nem írod meg azonnal a felmondását?

Valakinek valami ötlet, hogy hogy lehet agressziót fejleszteni?? Úgy érzem mégiscsak én rontottam el a dolgot:-(

Vagy ne legyen az ember lánya fönök, vagy legyen egy marcóna, aki leordibálja a munkatársak fejét? Egyik megoldás sem tünik kielégítönek.

Foly. köv.

Már egy hete ...

Már egy hete, hogy létezel!
Már egy hete, hogy minden nap megcsodállak!
Már egy hete, hogy csak Rád gondolok!
Már egy hete, hogy számüztél fejemböl minden egyéb gondolatot!

Már egy hete, hogy nem írtam.

Blog

Hogy is kezdjem, hol is kezdjem? Lámpaláz.

Akarom én ezt egyáltalán? Azért ez mégis egy borzalmasan intim dolog, megosztom a gondolataimat az olvasókkal. Na már ha lennének! És amúgy is kit érdekelnek a gondolataim?

.... amik persze most zavarukban el is szálltak.

Azaz se olvasó, se gondolat! Jól nézünk ki! Szerencsés kezdet!

Barátném aprópóján, aki szorgalmasan adja közre vicces/megható/érdekes írásait, gondolkodóba estem, hogy milyen jó is lenne, ha nekem is lenne egy ilyen BLOGOM.

Eddig nem foglalkoztam ilyesmivel, nem is olvastam blogokat.

Aztán mesél nekem az övéröl, én szorgalmasan olvasni kezdem, és este lefekvés után azon veszem észre magam, hogy fogalmazok. Kicsit olyan érzés volt, mint amikor a diplomamunkámat írtam, fekszem és egész bekezdésnyi, szuperül megfogalmazott dolog jut eszembe. Majd napokig kószálnak fejemben a témák: ez is milyen jó lenne, húúú erröl mindenféleképpen kell írni stb. (megj.: nincs hosszú ö és ü a billentyüzetemen)

Most pedig itt ülök, és mintha dolgozatot kellene írnom, még csak egy értelmes gondolatfoszlány sem ugrik be.... és egyébként is mennem kell dolgozni.

Isten hozta magamat a blogban! Szép napot mindenkinek!