Anna Gavalda: Ein geschenkter Tag (Kis kiruccanás)

Krisztike barátnöm tölünk kapta nemrég ajándékba a könyvet (én választottam, mert tudtam, hogy olvasott már mást is az írónötöl és tetszett neki - mellesleg nekem is:-) Így történt, hogy most kikölcsönöztem töle.

Röpke vasárnapi olvasmány 140 kis méretü oldalon nagy betükkel.

A hangulata is vasárnapi. Kicsit melankolikus, kicsit szomorkás ... na de azért nem annyira!

4 testvér (2 fiú, 2 lány, koruk elképzelésem szerint 25 és 35 között) hétvégére hivatalosak az egyik unokatestvér esküvöjére. Csak az esküvö színhelyén derül ki, hogy az egyik fiú sajnos nem tudott eljönni, így spotán úgy dönt a másik három, hogy szónélkül meglógnak az esküvöröl és meglátogatják a negyediket.

Újra gyerekek lesznek erre a két napra, miközben rádöbbennek, hogy éppen most nönek fel. Mindöjük érzi, hogy ugyan a testvéri kötelék örökre megmarad, de ez volt az utolsó közös csínytevés.

Nem hagy maradandó nyomot, de megérte azt a pár órát.

Lao-ce

Tao Te King

9

Aki tölt színültig:

jobb, ha elöbb abbahagyja.

Aki túl-élesre fen:

élét hamar kicsorbítja.

Arannyal, ékkövel teli kamra:

megörizni senkise bírja.

Kincs, gög, rang egyszerre:

mekkora szerencsétlenség!

Alkotni, adni, majd visszavonulni:

ez az égi bölcsesség

53

Ha van igaz tudásom:

a nagy út-at járom,

s csak attól félek, hogy letérek.

A nagy út sima,

de az embereket vonzzák az ösvények.

Ha pompás a palota:

a szántóföldek begyepesülnek,

a magtárak kiürülnek.

Dísz-köntösben járnak,

éles kardokat hordoznak,

étellel-itallal be nem telnek,

fölösleges javakat halmoznak:

rablás, dicsekvés a neve.

Nem ez az út-nak szelleme.

Én

Anyukám diái között fedeztem fel ezt a kincset és 30 év után olyan volt, mintha magamra találtam volna.

Még mindig ennek a cseresznye-fülbevalós kislánynak érzem magam.

Robert Merle: Malevil

Toplistás. Nem tudom egészen pontosan megmagyarázni, hogy miért, de ott a helye a polcon.
Alapvetöen az az érzésem, hogy nem egy különösebb könyv, de mégis! Valami megfogott.
A hangulat, az elképzelés? Nem tudom. Az biztos, hogy letenni nem nagyon tudtam.

Helyszín Franciaország, vidék.
Idö: 1970-es évek
Történet:
Emberünk (Emmanuel) tanító. Miután a családjával nem nagyon tud mit kezdeni, a nagybátyjánál tölti gyermekkora meghatározó részét. A szomszédságban van egy elhagyatott várrom (Malevil). Itt alakít bandát (a Kör), ez a titkos búvóhely.
Nagybácsi késöbb meghal, a gazdasága Emmanuelre marad, aki az örökségböl megvásárolja a szomszédos Malevilt is. Itt éldegél - éldegélne, ha nem jönne a szörnyedelem. Bomba robban (atom?) (azt nem lehet tudni, hogy mekkora kihatású, de Fanciaország minimum odaveszett).
Ö, a szolgálója és a Kör tagjai (akik azóta is barátok) éppen a vár pincéjében tartózkodnak, amikor történik a robbanás, így túlélik. És életben marad pár állat is.
Egy ideig azt gondolják, hogy ök az egyetlenek messze-távol, mígnem támadás éri öket.

... nem szeretném az egész történetet leírni, a lényeg, hogy természetesen nem ök a kizárólagos túlélök. Újra kell kezdeni az életet, új rendet kell felállítani, új társadalmat létrehozni. De álljunk csak meg! Kezdhetjük újra, felépíthetjük újra a társadalmat, gyárthatunk gépeket, fegyvereket, de az hová is vezetett legutóbb?

Fantasztikus a jellemek, szerepek kialakítása. Pszichológiai mestermü. Csak ajánlani tudom!

Tárhely

Bövítem a memóriafunkciókat: filmek.
Csak pár szóra és a címre minimalizálom a bejegyzést. Manapság minden megtalálható a neten, úgyhogy a történetek leírását hanyagolom. (ugyan ez logikátlan, mert a könyvek tartalmát is elolvashatnátok máshol, mégis leírom - nem baj, felvállalom konzekvenciamentes létem)

Teljesen öncélú kezdeményezés. Alább említett "szita sem" memóriám megsegítéseképpen.
(miután Eszternek köszönhetöen kiderült, hogy lehet almappákat készíteni, megeshet, hogy külön helyezem el ezt a témát.)

Szép vasárnapot nektek!

csillagvirágbogárkincs

Ezt csak úgy, a legdrágább Csillu kedvéért! hogy ne felejtse el! Szeretem!

...

Már elöre szólok, hogy a következö olvasmány benne van a 100-as listában!;-)

"Nyaralás Apával"

Dora Heldt: Urlaub mit Papa (Nyaralás Apával)

Habkönnyü nyári olvasmány különösebb gondolkodnivaló nélkül.
Ami aránylag élvezhetövé teszi, az a jól kidolgozott helyzetkomikumok.

45 éves single csajszi kénytelen elvinni az Apukáját magával nyaralni, mivel Anyuka kórházba kell menjen - és Apukát (73) nem lehet otthon hagyni egyedül. Éhen-szomjan halna.
(vagyis nem teljesen nyaralás, hanem egy barátnönek panziója van egy szigeten és neki kell segíteni kiépíteni az új bárt - persze közben lehet kicsit pihenni, strandolni is, más barátok is ott lesznek).
Apuka kezdetben nem örül a kiruccanásnak, utál minden újat. De ha segíteni kell, az más! Szívesen elviszi magával a böröndben az 5 különbözö fúróját, baltáját, kalapácsát. Hát így kezdödik és kb. folytatódik is. Titokban cigizés, titokban randizás - mindez 45 évesen!

Azt hiszem ehhez nincs nagyon mit hozzátenni.

Olvastam már ennél sokkal butább könyveket is, de ez 100%, hogy nincs a legjobb 100 között (de ezer sem:-)
Egy strandon fekvös, nyaralós napot megér (habár nekem nem sikerült napos napot kifogni a Balcsin, hogy ott süttethessem magam, úgyhogy inkább ágyban fekvös lett.)

A halogatás

A halogatás nagy úr! Rokon a lustasággal. A csapdájába estem.

Mit tanultam belöle? Ha több hetes keresgélés után rákadsz egy jó álláshírdetésre, akkor ne 5 hét múlva küldd el rá a pályázatot, mert addigra betöltik az állást! És nem te leszel a kiválasztott!

Ha leáll a közlekedés és életre kel a város

Ritkán történik olyan manapság (legalábbis nálam), hogy valami külsö tényezö befolyásolja a napomat. Nem emberre gondolok, hanem valami teljesen tölem független esemény.

Múlthéten hazafelé siettem (mindig sietek, mert 1. vár a kedvesem, 2. éhes vagyok:-).
Minden a megszokott módon. Bolt bezár, felöltöz, pár perc séta a metróhoz ... ahol érdes férfihang tájékoztatja a tisztelt utazóközönséget a recsegö mikrofonon keresztül, hogy üzemzavar miatt X és Y megálló között leállt a forgalom, nem járnak a metrók. Pár percig álldogálltam, mert nem teljesen értettem, hogy akkor most mi is van. Úgy tünt a többiek sem. Egyesek beszálltak az éppen az állomáson várakozó szerelvénybe, mások meg csak álltak. Bácsi újra elmondja mondókájat, mire feleszmélek, de csak egészen lassan jut el az agyamig, hogy akkor most más megoldást kell találnom a hazamenetelre.
Kisebb pánik, huhh, hogy megyek haza? - persze mímelt pánik, mert nagyon jól tudom, hogy villamossal is mehetek, csak a villamosig kell gyalogolnom fél órát! Tiltakozásképpen még van egy-két gyenge próbálkozásom, pl. megnézem a térképet, hátha van valami buszféle! Túl komplikált ... hát akkor gyerünk, úgyis keveset sportolsz!

Namost két választásom volt: vagy végig mérgelödöm a fél órát + másik fél órát a villamoson, vagy pozitívan fogom fel a dolgot és élvezem az esti sétát. Második mellett döntöttem. Habár még egy ideig gondolkodtam, hogy valakit fel kellene hívni és elpanaszkodni a dolgot, hogy jajjjajj istenem, nekem most fél órát gyalogolnom kell- ezzel könnyítve terhemen. Nem tettem! Kihúztam magam és mosolyogva bandukoltam. Annyira büszke voltam magamra. Micsoda hös vagyok! Mit nekem üzemzavar?!

A legjobb volt az egész sétában, hogy úgy éreztem valami furcsaság történik a városban. Az utcák hirtelen tele lettek, akár azt is mondhatnám, ha kicsit túlozni akarnék, hogy tömeg lett.
Olyan érdekes volt nézni, hogy ki így, ki úgy, de útra keltek. Onnantól tanulmánynak tekintettem a sétámat. Ki hogyan reagál a szituációra:

1. Telefon a fülén: Szia Kincsem, kések, nem mennek a metrók!/ Hello, hogy jutok hozzátok busszal? /Képzeld! micsoda szemétség...!/

2. Összeráncolt szemöldök, tekintet a földre irányítva, mérges léptek.

3. Mosolygós arc, bámészkodik, élvezi a napsütést. (mert még az is volt!)

Ezen harmadikba tartoztam én is. Igaz fél 10 lett, mire hazaértem, de megérte. Egy ideig egy fiatal fiú után mentem, aki útközben zsoglörködött. Lehet megérezte, hogy a nyomában vagyok, mert egyre gyakrabban ejtette el a labdákat ... így kénytelen voltam aztán kikerülni és megelözni.

Jól esett a séta, olyan boldognak éreztem magam (sport-boldogsághormon!)
Most egy héttel késöbb sajnos már nem tudom elkapni a hangulatot, de olyan volt, mintha életre kelt volna a város. Mintha az emberek kijöttek volna földalatti rejtekhelyeikröl.

(tanulság a dologban, hogy írjam meg a bejegyzést akkor, amikor még friss az élmény - mert most csak belegabalyodtam itt és se füle, se farka)
Azért itt van, kirakom. Ilyen is kell.

Nem kell mindig kaviár

Johannes Mario Simmel: Nem kell mindig kaviár

Csakhogy ne térjünk el ettöl a film-könyv vonaltól. Ebböl is készült sorozat (talán több is). Tényleg olyan olvasva is, mintha valami sorozat lenne. Megjelenhetett volna darabokban is, hiszen olyan 650 oldal körül van.
Kedvesem ajánlására vettem kezembe. Gondoltam ez jó lesz, ez is ilyen mindenhol emlegetett, idézett könyv. (Na ha én ezt a klubban elmesélem!)
Szórakoztató irodalom, végre valami vidám a szürkeségeim után.

Angol úriember (olyan igazi). Idö: második világháború. Bankár, imád fözni és minden nöt levesz a lábáról, sármos, fiatal.
Úgy van felépítve a könyv, hogy minden részhez van egy recept is (vagyis 3 fogás). Fözés közben jönnek a jó ötletei. Thomas Lieven a becses neve.
Miután az üzlettársa átveri, belekeveredik egy jó kis kalamajkába. Lényegében mindenféle izgalmas dolgok történnek vele, olyan kalandos történetek. Kicsit James Bond hangulat. A szuperhös. Elkötelezett pacifista (mindez a háború közepén!). 3-4 ország titkosszolgálata harcol érte, nagyon fifikás. Egyszer itt-egyszer ott szegödik el, de soha nem elhivatottságból, csakis kizárólag a béke kedvéért. ... na meg mert nem hagynak neki más megoldást. Ja igen! Ha valaki hiányolná, akkor ne tegye! Szerelem is van!:-)

Úgy 2-300 oldal után megkérdeztem magamtól, hogy most mi is jöhet még? De aztán jönnek új napok, új kalandok. A végére már jó, hogy vége. Nem lesz unalmas, de olyan, mint amikor az ember tudja, hogy úgyis minden jóra fordul. Hát ez itt is így van!

Szerintem érdemes olvasmány. Nagyon szeretném megszerezni a sorozatot belöle, de úgy tünik nem jelentették meg dvd-n:-( Annyira jól kidolgozott jellemek szerepelnek, olyan jók a szituációk, hogy biztos jót lehetett belöle csinálni.

(u.i. : közben lenyomoztam és németül van DVD-n. Yipiii, már tudom is, mit kérek a szülinapomra!:-) És képzeljétek itt 1977-ben sugározták! Nem mai anyag!:-)

2

Hüüü! Van egy új olvasóm! Megduplázódott a követöim száma! Ez már kezd komolyra fordulni!
Köszönöm a figyelmet Füles!:-)

Rövidke történet - Generációk és technika

Nemrég vendégeink voltak, apuka + két csemete: kislány kb. 8 éves, kisfiú 9.
Este lefekvés elött.
Apa: gyerekek nyomás zuhanyozni aztán ágyba! Gyerünk, már nagyon késö van!
Kislány nagy könyörgések után végre megy a fürdöszobába, beszáll a kádba, majd pár másodperc múlva kiabálás: Apaaaaa!!! Gyere! Valaki jöjjön segíííííteni!
Apa szobából kiabálva: Jajj gyermekem! Mi van?
Kislány: Apaaaa, nem tudom, hogy kell vizet engedni, jajjjjj hiiiiiideggg!!
Apa még mindig a szobából kiabálva: Kislányom ne legyél már szerencsétlen!
Kislány: De Apaaa, nem tudom!
Apuci besétál, kiabálás vége, majd fél perc múlva Apuci mosolyogva jön ki, félrehív bennünket és halkan elsuttogja, hogy a gyerek valóban nem tudta kezelni a csapot!

Ez a gyerek még soha életében nem látott tekerös csapot! Fogalma nem volt róla, hogy hogyan müködik. Mi az, hogy külön hideg és meleg??

Hát ez volt a rövidke történet. Mi akkor jót mosolyogtunk rajta.

A postás mindig kétszer csenget

James M.Cain: A postás mindig kétszer csenget (arra nem igazán jöttem rá, hogy miért ez a cím)

Na, a következö nem túl vidám mü. Úgy látszik most ilyeneket fogok ki. Ide nekem alapmüvek!

Ez is, hasonlóan az Utolsó tangó Párizsban-hoz, kicsit szürke, kicsit borongós, fejfájós.
De nem is baj, hiszen nem mindenáron az az alapmüvek feldata, hogy szórakoztassanak. Söt!

Valószínü ezt is inkább mindenki filmként ismeri, de én ezesetben sem láttam még a filmet.
Viszont erre azt mondom, hogy mindenféleképpen szeretném megnézni, Kíváncsi vagyok, mit lehet egy ilyen történetböl kihozni, milyen a hangulat, amit közvetíteni próbál. Hátha más, mint amit én éreztem.
Történet: Amerika. Világban kószáló, enyhébb kriminális háttérrel rendelkezö srác betér egy ilyen tipikus amerikai útmenti étterembe (nem vagyok biztos benne, hogy ezt így konkrétan leírják, de nekem így jelent meg a fejemben). Fizetni nem tud az ebédért, de ez nem is gond, mert a görög tulaj éppen kisegítöt keres. Srácot nem nagyon izgatja a dolog, mígcsak meg nem látja hátul a konyhában a görög fiatal feleségét. Üzlet megkötve. Kaja, szállás - cserébe dolgozik az étteremben. Persze fiatal feleség és srác között viszony alakul ki. (különben miröl is szólna a könyv?:-)
Úgy tünik egymásba zúgnak, úgyhogy a görög kedz útba lenni. Megszökni nem akarnak, inkább kitalálják, hogy megölik. Elsö próba kicsit félresikerül, de megússzák. Srác arrább akar állni, el is indul, de nem jut messzire. Persze jön a kikerülhetetlen, visszamegy az étterembe.
Második gyilkossági próba sikerrel végzödik - teljes a boldogság, csak ne lennének a rossz álmok, ne lenne annyira közel a tett helyszíne, a rendörök, csak ne lenne lelkiismerete az embernek. Srác menne/szökne (maga elöl) - lány maradna -> konfliktus. Már nem bíznak egymásban, szinte ellenséggé válnak. Aztán úgy tünik mégiscsak happy end - vagy mégsem? Lány terhes, szerelem újra fellángol, nyaralni mennek. Lány rosszul lesz, útközben baleset, lány meghal.

Srác nem tudja magát kimagyarázni, nem hiszik el neki, hogy nem ez volt az eredeti terv. Megölni a görögöt, megölni a lányt. Börtön, halálbüntetés, írja a történetüket.


Terjedelme miatt mondanám, hogy könnyü olvasmány, de témájának köszönhetöen ez megdöl.
Ez sem a könnyü koszt kategória.

Utolsó tangó Párizsban

Utolsó tangó Párizsban - a film forgatókönyve

Egyik reggel a könyvespolc elött fel-le kószálva keresgéltem. Már igencsak késésben voltam, de könyv nélkül nem indulok el! Kb. 30-40 perc az út a munkába, nem hagyhatom veszni ezt az értékes idöt azzal, hogy csak bámulok ki a fejemen. Viszont az útközben olvasandó könyvek egyik kritériuma, hogy ne legyenek nehezek:-) Tudom, hülyeség, de ez van, nincs kedvem cipekedni (kivéve, ha olyanról van szó, amit nem lehet lerakni). Szóval szemem pásztáz, áldozatot keres, lecsap. Kicsi, könnyü, "klasszikus" - jó lesz, futás!

A filmet még sosem sikerült megnéznem (pedig gondolataim szerint beletartozik az alapmüveltségbe). De most, hogy olvastam a könyvet, nem is biztos, hogy meg szeretném nézni.
Számomra borzalmasan lehangoló, szürke, fejfájós. (Kapott infók alapján a film is.)

Történet röviden:
férfi, nö - találkozik tekintetük az utcán, mindketten albérletet keresnek. Véletlenül ugyanazt a lakást nézik meg, közben valahogy az ágyban kötnek ki. Nem cserélnek címet, nem tudják egymás nevét, csak szeretkeznek. Találkák rendszeressé válnak, de mindig csak arról szólnak, néha elég brutálisan is akár, és mindig csak a lakásban.
Lánynak egyébként van barátja, lassan a fejére nö ez a találkozósdi - ágyba bújósdi.
Éppen kapóra jön, hogy egyik alkalommal, mikor megy a lakásban, a férfi már nincs ott, kiköltözött. Lány szeretne a barátjával odaköltözni.
Újra utcai találka, férfi lassan kezd felengedni, esetleg mégiscsak lehetne ebböl több is. Felesége épp nemrég lett öngyilkos. Lánynak elege van, véget akar vetni a dolgonak, férfi erösködik, lány lelövi.

Hát ennyi a történet. Lehet mégiscsak meg kellene nézni a filmet, mert így olvasva semmi jó érzést nem hagyott maga után. Szürke. Komor. Aztán az is lehet, hogy csak nem elég fejlett az érzékem az ilyen típusú könyvekhez.

Ajánlom, mert alapmü (a film)
Nem ajánlom, ha kikapcsolódásra, szórakozásra vágysz.

Könyvek

Megszöktek a gondolataim, de úgy döntöttem, nem hagyom magam!
Ha már nem jut eszembe értelmes téma (azóta sem), akkor kénytelen vagyok valami mást kitalálni! És most rájöttem! Olvasónaplóként fogom használni a Blogomat.
Ebböl még az esetleges olvasóim (említett személyek száma jelenleg 1:-) is profitálhatnak. Hátha akad olyan olvasmány, amihez kedvet csinálok.
Már régen tervezgetem egy ilyen napló létrehozását, de eddig a percig nem találtam neki megfelelö keretet. Na majd most!
Igazából csak arról van szó, hogy elég sokat olvasok (legalábbis beképzelem magamnak), viszont az agyam egy szita. Vagy még rosszabb ... a szitán legalább a nagyobb darabok fennmaradnak. Nálam még ez sem igaz:-( Fekete lyuk a szürkeállományom.
De mostantól ez nem lesz gond, mert itt megörökítek minden olvasmányt, így bármikor emlékezhetek rá. Kitelepítem a memóriámat egy külsö adatbázisba.

Kellemes olvasást!

Egy mókus

Milyen kevés kell néha ahhoz, hogy az ember jókedvre derüljön!

Ma reggel találkoztam egy mókussal. Tudtán kívül megmentette a napomat.
Éppen kirángatom magam a metróból, hurcolom testem a munkahely irányába: csak senki hozzám ne szóljon, csak ne kelljen egy mozdulatot se feleslegesen megtennem, csak teljen már el ez a mai nap! Fáradt vagyok, rossz a kedvem, sírósat álmodtam.

Erre ott áll velem szemben egy pici vörös mókus és néz. Én is megállok, nézem öt. Így állunk pár másodpercig, olyan mintha mosolyogna. Én sem tudok csúnyán nézni rá, hiszen ö nem tehet semmiröl, mosolyra húzom a számat. Ez úgy látszik mókusnak nem tetszik, lehet vicsorgásnak vette a barátokozásomat, mert elszalad. Szememmel még követem egy ideig, aztán indulok utamra. Lépteim könnyedék, gondolataim kitisztultak, számon ott a mosoly.

És máris milyen szép ez a nap!

Folyt. köv.

Tévedtem. (Mégiscsak vannak még csodák!) Kolléga valamivel késöbb, azaz két órával, ír, hogy akkor ö mostmár jobban van és elindul! (Hüüü, milyen kedves ez a fiú!)
Aztán ehhez képest 2 órával ide is ér és csodálkozó szemekkel néz rám, hogy én miért örjöngök.
Örjöngés: Hát még élsz??
Erre ö: hát meg kellett várni, hogy hasson a gyógyszer!
Én: Azért igazán szólhattál volna, mert én abból indulok ki, hogy ha te nekem azt írod, hogy hazaszaladsz bevenni egy gyógyszert, akkor legkésöbb 1 órán belül itt állszt vigyázban.
Ö: Ja! Hogy ö elfelejtette nekem megírni, hogy megvárja a hatást??
Én: Hát igen, csöppet elfelejtetted!

... de ennél a pontnál én már nem tudom, hogy sírjak vagy röhögjek. Úgyhogy hagyom az egészet! Ezt már elcsesztem az elején:-( Na de majd legközelebb!

(Viszont ma nincs önmarcangolás! - már ez is valami)

Hol marad a morál?

Na most úgy felhúztam magam, hogy úgy gondoltam ez megér egy bejegyzést ... aztán hátha jobban is érzem magam, ha leírom!?
Eset: kollégával megbeszéljük tegnap, hogy ma egy fél órával késöbb jön. Ez rendben is van, hiszen van 5 túlórája. Még örülök is, hogy legalább ennyivel is kevesebb lesz neki.
Erre ma reggel ír egy sms-t (még azelött, hogy ide kellett volna érnie), hogy egy picit még késöbb jön, mert be kell valami telefonos üzletbe szaladnia. Ok, semmi baj, még jobb! Még kevesebb túlóra!
Aztán 1 órával késöbb ír megint, hogy most meg még hazaszalad bevenni egy fájdalomcsillapítót migrén ellen. Hát legyen, nem vagyok semmi rossznak elrontója!
Nade ez most idestova 3 órája volt. Azóta megkukult.
Próbálkoztam, kb. 2 óra elteltével írtam neki, hogy na mi újság?
Erre mi van? Semmi. Se válasz, se bejövetel!

Hát hol van itt kérem a morál?

De ami a legszörnyübb az egész történetben, hogy ilyenkor magamra vagyok, de borzalmasan!! mérges. Hol ronottam el? Túl kedves voltam hozzájuk?

Másrészt meg miért kell nekem állandóan magamat hibáztatnom? Nem elvárható egy embertöl, egy alkalmazottól, hogy fair legyen? Ha már én az vagyok!

Aztán belsö hang: lehet én nem voltam jó példa nekik? Persze, én is szoktam késöbb bejönni, de akkor megmondom, hogy mikor. Ha mégsem érek ide, akkor meg legalább a kezmbe veszem azt a nyamvadt mobiltelefont (hogy ha már létezik!) és írok, hogy kések.

De Ilyet! Számomra ez elképzelhetetlen! Vagy én jövök a Marsról?

És ráadásul majdnem biztos vagyok benne, hogy ma már be sem fog jönni. Majd valamikor 4 körül ír, hogy ö milyen rosszul van és nem tud jönni és bocsi és ó jajj, olyan rosszul volt, hogy még a telefont sem tudta a kezébe venni! És persze én legyek már megértö, mert neki olyan rossz, ö olyan béna életszituációban van és és és ...

Én meg persze borzalmasan megértö leszek. Kb. 2 percig irgum-burgum, aztán napokig önmarcangolás. Miért nem ordibáltad le a fejét? Miért nem írod meg azonnal a felmondását?

Valakinek valami ötlet, hogy hogy lehet agressziót fejleszteni?? Úgy érzem mégiscsak én rontottam el a dolgot:-(

Vagy ne legyen az ember lánya fönök, vagy legyen egy marcóna, aki leordibálja a munkatársak fejét? Egyik megoldás sem tünik kielégítönek.

Foly. köv.

Már egy hete ...

Már egy hete, hogy létezel!
Már egy hete, hogy minden nap megcsodállak!
Már egy hete, hogy csak Rád gondolok!
Már egy hete, hogy számüztél fejemböl minden egyéb gondolatot!

Már egy hete, hogy nem írtam.

Blog

Hogy is kezdjem, hol is kezdjem? Lámpaláz.

Akarom én ezt egyáltalán? Azért ez mégis egy borzalmasan intim dolog, megosztom a gondolataimat az olvasókkal. Na már ha lennének! És amúgy is kit érdekelnek a gondolataim?

.... amik persze most zavarukban el is szálltak.

Azaz se olvasó, se gondolat! Jól nézünk ki! Szerencsés kezdet!

Barátném aprópóján, aki szorgalmasan adja közre vicces/megható/érdekes írásait, gondolkodóba estem, hogy milyen jó is lenne, ha nekem is lenne egy ilyen BLOGOM.

Eddig nem foglalkoztam ilyesmivel, nem is olvastam blogokat.

Aztán mesél nekem az övéröl, én szorgalmasan olvasni kezdem, és este lefekvés után azon veszem észre magam, hogy fogalmazok. Kicsit olyan érzés volt, mint amikor a diplomamunkámat írtam, fekszem és egész bekezdésnyi, szuperül megfogalmazott dolog jut eszembe. Majd napokig kószálnak fejemben a témák: ez is milyen jó lenne, húúú erröl mindenféleképpen kell írni stb. (megj.: nincs hosszú ö és ü a billentyüzetemen)

Most pedig itt ülök, és mintha dolgozatot kellene írnom, még csak egy értelmes gondolatfoszlány sem ugrik be.... és egyébként is mennem kell dolgozni.

Isten hozta magamat a blogban! Szép napot mindenkinek!